Külső kontroll nélkül - avagy miért fontos a szorgalom?

Ugyan két különböző feladat, ám ez itt mégis egy 'előtteutána' fotó :-), a két kép készítése között másfél hónap telt el... Akár lovasnak, akár hétköznapi embernek, ha a testével foglalkozik (legyen az a teljesítményért, a gyógyulásért, vagy a puszta jóérzésért'), nem mindig áll rendelkezésre külső kontroll, a tesitanár', az edző, a gyógytornász nincs mindig a sarkadban' hogy az esetleges hibákat korrigálja. Az ő - azaz a mi - szerepü(n)k amúgy sem az állandó felügyelet, hanem az, hogy megmutassuk és megéreztessük a helyes testtartást, mozdulatot, lovassegítséget, stb. Ám ahogy a tanítvány, páciens, kinek mi, az érzést megkapta, különbséget tud tenni helyes és hibás feladatvégrehajtás között, csak rajta, az ő figyelmén, koncentrációján áll, hogy a gyakorlatokat a megtanult érzések szellemében végzi-e vagy sem. Lovasnyelven nevezhetjük ezeket lovasérzésnek, hétköznapi nyelven pedig testtudatnak.

A lovasérzés számomra egy kentaur testtudata...

Amikor Katával elkezdtük az óvatos, közös munkát, a kiindulóhelyzeteket, irányokat és síkokat gyakran kellett korrigálni. Ugyan', ki érzi meg elsőre, de akár még sokadik alkalommal sem, hogy egy oldalhajlásnál nemcsak hajlítja, hanem fordítja is a törzsét, vagy hogy egy hasizomgyakorlatnál a fenekeke ki van nyomva és a dereka homorú? A képen látható két feladatot szinte csak akkor sikerült 'csavarodás' nélkül végrehajtani bárkinek is, ha fal mellé áll s a vállai, háta mögött végig ott érzi a falat. Ha nincs fal, tükör, társ, gyógytornász segítsége, bizony nehéz úgy 'dolgozni', mintha előtted és mögötted láthatatlan falak, üveglapok állnának, s azok között kellene mozgatnod a törzsedet. Az első fél tucat alkalommal gyakran kellett korrigálni, ám - és ez Kata igyekezetét és koncentrációját dícséri - ma egyszer sem kellett rádörrennem, hogy 'maradj síkban'!

De nem is ez a fontos, a lényeg, hanem az, hogy 'hajcsár', tükör, külső kontroll nélkül ugyanúgy el tudjuk magunkat szánni a feladatra, jelen esetben a mozgásra, s ugyanúgy végezzük el a kiszabott penzumot, mintha ott lenne mellettünk a külső segítség. Hányszor hallottam annak idején fogyókúrázókról, erősödni vagy szálkásodni vágyóktól, hanyag tartásúaktól, hogy nem, nem haladnak, egy idő után el is kedvtelenedtek s abbahagyták a mozgást. Egyvalami volt közös bennük, ők csak akkor mozdultak, ha én is ott voltam.

Ha Kata nem gyakorol minden nap akkor is, amikor én nem állok ott mellette, a hibák bizony nem forgácsolódnak le maguktól...

A testünk nem hazudik, a 'tükör', a külső segítség, a gyógytornász, edző által érzékelhető, 'ordító' pozitív változások - már az elsők is, amikor valaki elindítja a mozdulatot, hibásan, ám már 'útközben' korrigál anélkül, hogy erre figyelmeztetnénk, azt mutatják, hogy az illetőnek kialakulóban van a testtudata, tudatosan figyel magára, önmagát kontrollálja a mozdulatok végrehajtása közben. Ez lenne a cél - ugyan azt hihetnénk, az edzőnek vagy a gyógytornásznak jobban megéri', hogy hosszú-hosszú időn át akár minden nap fogadja tanítványát, meglátogassa páciensét.

Nem, jól gondoltátok, a cél nem ez... A cél, hogy önállóságot adjunk tanítványunknak, páciensünknek, hogy a mi segítségünk nélkül is boldoguljanak, haladjanak előre, s azokon az alapokon, amit mi leraktunk, s ők a mindennapi munkával - amikor nem vagyunk ott, akkor is - megszilárdítanak, tovább tudjunk lépni. Ehhez pedig nem kevés szorgalom, önfegyelem és koncentráció szükségeltetik :-) - a tanítvány, páciens részéről, részünkről egy kicsit kevesebb - csupán annyi, hogy rászánjuk az időt és a figyelmet mindarra, amit át szeretnénk adni, vagy meg akarunk éreztetni...

S a megéreztetés ebben az esetben annyit jelent, mintha 'örökbe átadtunk volna valamit...'

S míg az idő telik, egy halom fotó és jóötlet' gyűlik össze, amiket igencsak hamar be kellene másolnom ide, az uSZERtornás blogba, ígérem, hamarosan bepótolom az összeszedett lemaradást :-)