Nyakszegő... - 2. - Kedves 'kikötőink'...
Negyvenéves elmúltam, az én generációmnak még azt tanították, a futószárazáshoz és a kezdők oktatásához - utóbbihoz akár önálló lovaglásnál is - alapfelszerelés a kikötőszár. Kamaszkorunkban mi is feltettük, mert ezt láttuk a 'nagyoktól', s hogy a kerek nyakú ló még kerekebb legyen, még a sörényét is gyakran lenyírtuk...
Mára változtak az idők, ma már van olyan kiképző, aki azt tanácsolja, kikötőszárak használata helyett inkább tornáztassuk,
gimnasztikáztassuk a lovat, a 'lóbarát' módszerek követői pedig egyenesen tűzre
dobnák a kikötőszárakat, az összes 'nyakszegő' segédeszközzel együtt.
Az egyszerű és a gumis kikötőszár esetén a kikötés a zablakarikától a hevederhez halad, mindkét oldalon.
Pár, gyakran hallott érv az eszköz használata mellett:
Ha a tanuló lovasom, vagy futószárasom' leesik, 'elővesznek, hogy miért nem volt a lovon gumis kikötő'... (Ugyanez pepitában, lovasterápiában dolgozó kollégáktól is gyakran hallható. Ott a 'szabályos' felszerelés része a kikötőszár...)
A tanuló lovasom még nem elég ügyes, 'pattog a lovon', nem veretem szét a lovam hátát.
A tanuló lovasomnak még eléggé jár a keze, nem tud a ló 'rendesen megtámaszkodni'...
Kikötőszárral nagyobb a kontroll... (Különösen sokszor hallani ezt az érvet, amikor a ló 'tele van... Ám a kikötőszár nem arra való, hogy a vehemens, jókedvű, netán pár napja nem mozgatott, s ezért meglehetősen túlfűtött lovat megfékezze!)
Kikötőszárral a ló feladja a hátát, megtanul támaszkodni, ahelyett hogy csak a kilométereket tenném bele üresen futószáron...
A kikötőszár a lovas kezét helyettesíti futószárazáskor, arra 'támaszkodik' a ló.
A 'támaszkodás' fétise nem minden ok nélkül élt túl sok-sok évszázadot, a ló 'egészségének megőrzése', a korai elhasználódás megelőzése mellett a praktikus használati célok sem elhanyagolhatók. A rugószerűen összetolt ló - valóban hasonlóan az összenyomás után elpattanni hagyott rugóhoz - azonnal energiát képes mozgósítani, ez nem semleges tényező egy lovasroham megindításakor...
A ló gerince - amikor lovas kerül a hátára - hasonló ahhoz, mint amikor gyerekkorunkban a műanyag vonalzó strapabíró voltát tettük próbára a két végén feszegetve, ujjainkkal középen megtámasztva. A 'feladott, elengedett hát kényelmesen ülteti a lovast...
A rugószerűen összetolt ló háta tehát kényelmes, még a kevésbé puha ülésű lovas számára is jobban kiülhető. Valószínű, nem minden barokk nemesúr jeleskedett lovaglás terén, ám annál inkább szeretett tetszelegni nemes, hattyúnyakú spanyolja' hátán. Utóbbiak amúgy is csinos - magasan illesztett nyakuknak köszönhetően könnyen feligazítható - jószágok a hatalmas, ívelt nyakukkal... Már az idomító lovaglás bölcsis-korában is szinte minden 'valamirevaló' lovast így ábrázolnak - nem feltétlenül csak a nagy mestereket...
A 'túlzott lehajlítás' - noha' a ló háta felfelé ível, s kényelmesen ülteti a lovast - sem kellemes testhelyzet a ló számára. Extrém formája a sportlovas-berkekben sokat ostorozott és megosztó LDR - Low-Deep-and-Round lovaglási módszer...
Manapság a tanuló lovas kényelme érdekében is gyakran kerül kikötőszár a lóra...
Ha az 'összetolás' helyes, azaz a kiképzési folyamat során a ló súlypontja kissé hátratolódik, s 'eleje' felszabadul, 'nem esik' többé az elejére, megszűnik az ok a mellső lábak elhasználódásától való félelemre. Ám a 'mesterségesen' keretbe hozott ló gyakran 'esik fejre', hordja a saját és a lovas súlyának nagyobb részét az elején. Ennek számos forrása lehet, vagy nincs hozzá elég izomzat, egyensúly, vagy a lovasnak vannak hiányosságai (pl. 'nem tud hátulról eleget hajtani')...
Én nem szeretem a kikötőszárat s magam is máglyára dobnám, de miért?
Először is, mert hobbistaként elég időm van gimnasztikázni, kitornáztatni a lovaimat. A sorozat első részében említettem, van akinek - pl. egy profi kiképzőnek, belovaglónak, munkalovasnak - akinek a penzuma napi fél tucat vagy annál is több ló - erre sajnos nincs ideje. Itt tartom egyedül 'jogosnak' a segédeszközök használatát - persze érző kézben, s időszakos, korrekciós céllal...
A kikötött ló számomra olyan, mint a bekötött szájú beszélgetőpartner. Amikor lovast tanítok, a ló fejének emelésével, hátának megfeszítésével jelezheti a rajta ülőnek, valami kellemetlen, 'fáj az ülésed'. Ilyenkor azt szoktam kérni a lovasaimtól, hogy keressék meg azt az üléspozíciót, melyben a ló nyaka-feje újra elidul előre-lefelé, s az addig kényelmetlen mozgás újra 'könnyen kiülhetővé' válik. A ló a legjobb tanítómester, ha a lovas figyeli az alatta mozgó ló testének jelzéseit, az oktatónak jóval kevesebbet kell beszélnie a kör közepén... Kikötőszárral a lónak gyakran nincs lehetősége (a kikötés hosszától fügően), hogy fájdalmát, kellemetlenségét jelezze.
A ló akkor is beejti a hátát, felemeli a fejét, ha a hátizmai még nem érettek rá, hogy a lovast hordozza, vagy egyensúlya nem megfelelő...
A kikötőszár - még a gumis sem! - nem képes engedni. A gumikarikának a lovaskéz engedéséhez képest elenyésző játéka van. A csúszó kikötőszár ellenben képes engedésre, s csak a ló fejének felfelé való kitérését akadályozza meg - azt sem durva 'ütközéssel', mint a hagyományos kikötőszárak. Ha már mindenképp 'muszáj' lenne kikötőszárat használni - mert mondjuk belovaglással keresném a kenyeremet - én csúszó kikötőszárat tennék fel... (A weyrother-nél mesélek majd róla - merthogy a tárgyalt segédeszközök közül még az, ami valóban képes engedni...)
Ahhoz, hogy a kikötőszáron engedjünk, vagy a 'szármárték' változtatásával a kereten is változtassunk, minden alkalommal meg kell állítani a lovat, odamenni, állítani vagy lecsatolni, visszasétálni a körbe, s újra felvenni az ostort és a munka fonalát...
Nyereg alatt sok 'dörzsölt' iskolalovat látni, aki a kikötőszárakra 'rádögölve' felveszi az utazósebességet, s kényelmesen elkocog a tanulókkal. Igen ám, de ha lovas kezében is van egy szár, s azzal még kommunikál is a lóval - szársegítségeket ad - máris többféle információ érkezik a ló szájába. Tegyük fel, a jószág békésen üget a kikötőszárakon szunyókálva (melyek a fordulatot rendesen megnehezítik, pont, mert nem lehet rajtuk engedni), az oktató a fal végén átváltást vezényel. A lovas meglovagolja a feladatot, a kantárszárak fordítják a lovat, miközben a két, egyenlő hosszúságú kikötőszárból a külső jottányit sem enged a fordulatban, sőt, még rá is feszül'... Nem kis fájdalom és káosz keletkezhet ilyenkor a ló szájában...
Apropó, fordulat... Nekünk még azt tanították, a külső kikötőszárat a körívnek megfelelően csatoljuk hosszabbra - nyeregből ez nem lehetséges, ám ott vannak a folyamatos kézváltások, fordulatok és hajlított vonalak... Hozzá két, fix hosszúságú kikötőszár...
Oké, akkor legyen laza, 'csak érezze a ló, hogy rajta van' (legyen nyugodt az oktató lelkiismerete és a pálya szélén izguló anyuka lelke) - a kikötőszár hosszú, 'slaffog' - minimálisan, de súlya van, a finoman meg-megránduló segédeszköz felér egy, kezét állandóan finoman mozgató lovassal... Ugyanúgy, ahogyan a túl hosszú szármértékkel való lovaglásnál (én már csak tudom, egyfolytában beleesem ebbe a hibába) is gyakran a saját fejét, száját 'üti meg' a ló, ahogyan a nyak,- és fejmozgással párhuzamosan a szár lazul-feszül. Nem véletlen mondják, sulykolják az 'állandó kontaktust' a ló szájával....
Még valami - a zablát kevésbé szeretők körében - az egyszertört zablákat illetően - szintén akad egy fétis, ez pedig a 'diótörő-hatás'. Ez a jelenség különösen akkor kínos a ló számára, ha a szájában megtörő, s a kemény szájpadot megütő zabla hatásán nem tud szájának kinyitásával enyhíteni - merthogy a száját orrfékkel, orrszíjjal zárja össze a lovas. A sokak által használt ' futószárazó' szakáll és a kikötőszár használatakor is megtörhet a zabla úgy a szájban, hogy csuklója a kemény szájpadot üti... A 'diótörő' két szára - a zabla két tagja - ugyanakkor a hordászra is kellemetlenül tud hatni, ha a zabla megtörik a ló szájában... A zabla csuklója lefelé is megtörhet - pl. ha a ló előre-lefelé 'belefekszik a szárakba' s a lovas kétségbeesetten igyekszik 'feltépni' a fejet...
Mégis, ha már használod... pár gondolat...
A kikötőszárakat ne rögzítsd túl mélyen, kicsivel a függőleges előtt lévő homlokvonal mellett a kikötőszárnak a szájtól a hevederig vízszintesen kell(ene) haladnia. (A régi szakkönyvekben még úgy van, a csípőszöglet magasságában álljon a kikötés...) Gondolj arra az érvre, miszerint 'a kikötőszárak a lovas kezét helyettesítik'... Gyakran látni a hevederen mélyen, akár a könyök magasságában is - csatolt kikötőszárakat - ilyen mélyen egy lovas sohasem tartja a kezét! Ahhoz, hogy a ló a fejét - nyakát ilyen mélyen hordja - a lovasnak korrektül át kell tornáztatnia, gimnasztikáztatnia.
A kikötőszárakat ne csatold be a zablába mindjárt a munka elején, adj időt a lónak a bemelegedésre... Ugyanígy csatold ki a kikötést a levezetéshez...
A kikötőszárak hosszát csak a munka/a ló bemelegítettségének előrahaladtával fokozatosan rövidítsd.
Ne töltsön a ló hosszú időt kikötésben', kézváltáskor, pihentető lépésszakasz beiktatásakor engedd, hogy fejével, nyakával kinyújtózhasson...
A ló homlokvonala SOHA nem kerülhet a függőleges mögé...
Lovagláshoz - ha mindenképpen szeretnél kikötőszárat használni - csúszó kikötőszárat válassz!
Bárhogy is próbálok, nem tudok érvelni a kikötőszár használata mellett, legalábbis a gumist nem tudom védeni (ahogyan a sima, egyszerű kikötőszárat és az ütközőszárat sem). Azt gondolom, hiba a ló fejét bármilyen okból is kényszertartásba hozni, még ha csak egy egészen rövid időre is. Vagy ha már hozzuk - az eszköz - az érző kézhez hasonlóan - tudjon engedni... A következő részben tárgyalásra kerülő gogue erre már valamivel nagyobb mértékben képes...